Miért?
Drága! E sorokat, Neked köszönhetem! Mert kérdéseid mély nyomot hagytak bennem! Miért vagyunk, s miért létezünk? Mit várhatunk, nyugodjunk? Vagy félhetünk?
Vannak olyan dolgok az életben, Mikre válasz nincs, esetleg véletlen, Megtalálunk egy részletet az egészből, De ezernyi új kérdés tőr ki a mélyből.
Miért létezünk? Miért vagyunk? Egyáltalán meddig? Örökre maradunk? Biztos nem időtlen időkig élhetünk, Talán addig, míg hatalmasat nem vétkezünk.
Tudjuk, hogy mikor jön el a pillanat, Vagy villámcsapásként fogad? Holnap, egy hét, évek múlva? Készülődjünk? Milyen hosszú útra?
Miért vagyunk egyáltalán idelent? És mond, van valaki odafent? Van rajtunk kívül más is az égben, Vagy egyedül vagyunk a sötétségben?
Még nem válaszoltam, miért is vagyunk? Talán azért nem, mert nem tudunk, Választ adni e kényes kérdésre! Senki se, se Te, és Én se!
Persze mindig lesznek, akik megmondják, Hogy mi az igazság, és megválaszolták, De ez egyszerűen lehetetlen, Hiszen ez megismerhetetlen.
Van Isten, ki vigyáz, s figyel, Hatalmas tágra nyílt szemekkel, Irányítja sorsunk, akarata tükrében, S mi csak bábuk vagyunk a kezében?
Azt hiszem kevés ezernyi élet, Hogy tisztázzuk ezt az ismert létet. Ismert? – nevetséges! –azt hisszük, mindent tudunk, De a hatalmas tengerben csak egy apró csepp vagyunk.
Annyi kérdés van még tisztázatlanul, S csak egyre több marad megválaszolatlanul. De egy esetleges választ követ ezernyi kérdés, S így oda a csodás, világmegváltó felismerés!
2003. |