Választás
Van olyan, ki hinné, hogy egy pillanatra visszaránt a múlt. Előbújnak régi képek, jelenetek. Boldogságot látsz mai szomorú léted helyett.
Messziről szemléled, nem tudsz beleszólni.
Vajon megtennéd?
Vajon, ha hallod magad, akkor, a jövőből, másként tettél volna bármit is?
Biztosat sose mondhatsz.
Lehet, hogy szólnál. Lehet, hogy nem.
Ha belátod, hogy a változással más lennél, nem teszed.
Lehet, máshogy alakulnának a dolgok. De eszedbe jut – Nem lennék az, aki…
Pedig bármily rosszak is napjaid, bármennyire szeretsz olyat, ki téged nem, bármily kevés a boldogság, mindezek ellenére te az vagy, aki most vagy. Nem akarsz ezen változtatni. Nem akarsz magadra üvölteni, hogy – Gondolkodj! – hátha másképp alakulna.
Önként maradsz nézője gördülőszínpadon játszódó életednek.
Lassan véget ér a darab. Lassan elenged a múlt.
Lassan élsz megint, mert érzed: fáj, mar, örömöt ad puszta léted.
(2007. május 7.) |