Mennék
Harcolunk, versengünk, sebeket ejtünk egymáson,
És segítünk, hogy még több sebet ránk ember vágjon.
Miért nem tudjuk feladni a boldogság reményét végre?
Mért nem felejtek, mielőtt sebeznél engem, sebeznélek Téged?
Úgy futnék messze el, mégis ölelő karodat képzelem el.
Úgy sétálnék messze el, ha lábam bírná a tempót szüntelen.
Mennék, és vissza se néznék a reménytelen földi porba,
Feladnám a boldogság reményét és élnék boldogan.
De szemem is csak a karokat látja meg,
Mik eleinte ölelnek, majd lelkem fojtják el.
Szívem dobbanását szüntetik, és temetnek,
Összetört testemre pedig földi port ejtenek.
S egy újabb harcban vérzek el, látom halálom,
Még a segítséget is megadom a gyilkossághoz.
Így ismét felejtem, hogy boldogság az életben létezhet.
Nem sebezlek, Te megölsz majd, s még karod sem ölel meg.
(2007. április 23.) |