A híd
Két ember, mint határ, távol, s mégis közel, Hol eltaszít, hol, mint anya gyermekét, féltve ölel, Hol egymást védik önzetlenül, hol eltaszítja a másikat, Oly szép e gondolat, de csak hiú ábrán, áhítat?
Hol van a híd, mi egységet teremt határok oldalán, Hol van az, ki meglátja értelmét a hazugság szaván? Ki lesz az, ki megérti, szükség van a másik emberre, Hogy ne vesszünk el, a végzetes, sodró örvénybe?
Kell egy híd! Építsük közösen, legyünk társak, Hadd teljesüljenek ezer éves, hőn áhított vágyak! Teremtsünk szárnyakat, vigyük el híreink a más világnak, Híd épül két határ közt, hogy teljesüljenek a vágyak!
Halk kopácsolás, zúg a messzi határ két oldalán, Merész gondolat, az álmok vad világán, Teljesül az, ami évek óta, oly szép álom, Híd épüljön, két vágyakozó, érző határon?
Lassan, minden akadály leomlik, s nincs sok hátra, Fényes nap virrad, két kivirágzó határra, Örömünnep, míg eltelt e perc, míg a híd épült, Egy perc csupán, s két szív, mint ég, kiderült.
Egy mosoly, egy ölelés, s tudják, nem volt hiába, Híd épült két határ közt, egy ismeretlen világba, Most kéz kézben járják be az új utat, S jövőjük innen Egy, s ugyan arra mutat.
2007.
|