Fagyott szív
Elég ahhoz egy-két szó, Mi oly hideg, mint a hó, S szíved jéggé dermed hirtelen. A világ miért ilyen kegyetlen?
Gondolataid szana-szét szállnak, Egymásra nem találnak. Elveszetnek érzed magad, Fagyott szívből véred fakad.
Véred csurog testeden, Emlékeid elhagynak, A világ oly esztelen, Érzéseid egyedül maradnak.
Vérben izzik szemed, Sírnod kéne, hogy fájdalmad, Csillapítsd, de nem mered, Kikiáltani a világnak.
Szemed lehunyni nem tudod, Érzéseid, mint bukott Emberé, kinek világa színtelen, S szürkét lát mindenben.
Lehet így élni egyáltalán? Érzések nélkül, bambán? Úgy érzed, megaláztak, Földbe tiportak, rúgtak-vágtak.
Magadra hagytak, Gondjaid vállad nyomják, Csak ők maradtak, Megoldásuk várják.
Összeroskad térded a gondok fölött, Letérdelsz a vörös tócsába, Ahogy jeges szívből, véred csöpög, Beleordítasz a nagyvilágba.
Ott állsz, nézel az égbe, A végtelen sötétséget lesve. Nem bírod, elsírod magad, Forró könnyed olvasztja havat.
Melegíti egész tested, De szíved jégfogságba szenved, Meghalt benne minden érzelmed, S e nélkül, nincs miért létezned.
2003. |