Eső ejtette ablakomra
Eső ejtette ablakomra,
Sírta égi bánatát.
Könnyei csak záporoztak,
S nem lelte vigaszát.
Apró gördülő vízcseppek
Szomorún néztek rám,
Epedve hívták segítőjük’,
A vidám Nap sugarát.
Éjjel volt, Hold is bánkódott,
Mint magányos éji vándor;
Nem buzdított, nem vigasztalt,
Csak szemlélte a záport.
Sírta hát az ég keserű bánatát
Magány csöndes szárnyán.
Emberek aludtak, csak én láttam,
Éreztem vágyamon a vágyát.
(2007. április 23.)
|