Bolyongasz a nagyvilágban, körületted mindent átláthatatlan köd vesz körül. Egyszer csak kirajzolódik egy akadály, mely átszeli ösvényed, kikerülni nem tudod. Hirtelen egy ördögi hang hívogat: „Gyere! Jöjj hozzám! Megadom, amire vágysz!” Megtorpansz. „Ne félj!” Szíved összeszorul a rettegéstől, de mégis közelebb mész a sínekhez. Mintha megfeketedett, odaszáradt vért vélnél fölfedezni rajta. Á, butaság- mondod magadban-csak képzeleted csal meg, hisz annyiszor eljátszottál már a gondolattal… de…de érzed, hogy igazad van és… jó lenne megtenni .Ott maradni örökre, a két hideg vasdarab között. Nagyot sóhajtasz, tudod, h nincs más választásod, elindulsz hát. Nehezen emeled lábaid, maradnának a boldogságot ígérő helyen, de agyad nem engedi, még nem jött el az az idő, rájuk parancsol. Már félúton jársz, megállsz. Örülsz, hogy idáig már eljutottál, pedig ha tudnád, ha tudnád, hogy most jön csak a neheze! Hisz le kell kászálódnod a sínekről, ellen kell állnod a kísértésnek. Még mindig mozdulatlan vagy, hirtelen megjelenik előtted egy kép: állsz, pont azon a helyen, ahol most. Feltűnik a méregzöld hév. Nem lassít. Lát, de nem fékez. Ha akarnál elfuthatnál, lábaid most menekülnének, de eszed… megint legyőzi őket. Odafordulsz felé, szembe nézel vezetője vörösen parázsló szemeivel. Széttárod karjaid, a fekete kendő lehullik csuklódról, már nincs mit rejtegetned, takarnod, mert már semmi sem számít. Fejedet büszkén felemeled, szomorú szürke szemeid kivillantod, mitől fenséges látványt nyújt lényed, ajkaid széles, diadalittas mosolyra húzod. Közeledik feléd, s végül…elér a végzet. Még hánykódsz kerekei alatt, dobálja élettelen tested ide-oda. Még így, kihunyva is játszik veled, de ezúttal utoljára. Elrobog, s te magányosan heversz. Kattogás töri meg a csendet. Felébredsz ábrándodból. Jön, közeleg! Már látod is! Mozdítani próbálod legyökerezett lábaid, melyek kis idő múlva előrelendülnek, végzik azt a monoton munkát, mit már oly régóta. De ez most más, tőlük függ sorsod. A percek lelassulnak, egyre közelebb ér, de még most sem hallod a kerekek jellegzetes nyikorgását. Verejték cseppek jelennek meg homlokodon… nem táplálsz túl sok reményt, de nem adod fel! Végre eléred a biztonságot jelentő járdát, hátad mögött elrobog a hév. Utána fordulsz, úgy érzed… úgy érzed… talán…talán fékezett volna…