Állsz. Emberek tömegében…Sietnek…lökdösnek…sodródsz…újra megállsz… szétnézel… jobbra…balra…rád se néznek…tovább keresed tekintetüket…meglátod az egyik arcát… ismeretlen… meglátod egy másiknak…ismerős ? nem… kutakszol…semmi…megint magával visz az áradat…keresel…valamit…valakit akit ismersz! minden olyan idegen… rideg… barátságtalan… elvesztél… kétségbeesel… nem figyel rád senki… pedig rengetegen vesznek körül… aztán észreveszed… végre  megtalálod! egy ismerős arc!!! kiáltasz neki…semmi…újból szólsz neki…észrevesz! végre észrevesz! odamegy hozzád… rámosolyogsz… lelked lenyugszik… igaz barátra leltél-gondolod… visszamosolyog…és halad tovább… követed… gyorsan megy… kéred, h váron +…nem teszi…egyszer csak szem elől veszíted… otthagyott… magányosan… mikor szükséged lett volna rá! Tudta… érezte, de szó nélkül, rezzenéstelen arccal elment…hátra se nézett…felébredsz álomvilágodból… fáj… iszonyatosan fáj…szeretnél újra mély álmodba merülni…de nem lehet…most itt vagy… a rideg valóságban…az igaz világban….ahol minden számító és közönyös…ahol nem számít értéknek lényed…ez a felismerés feldühít…ki kell adnod magadból a mérget, mely mardossa lelked…hát +feszíted izmaid…kezed ökölbe szorítod…szemeid elsötétülnek… kinyitod szádat és elordítod magad…úgy, hogy minden porcikád beleremeg… az emberek leállnak… úgy érzed, úgy érzed most már segíteni fognak, észrevettek… de tévedsz… fürkészed tekintetüket… de csak értetlen szemek pillantásával találkozol…némelyik szánakozó… sajnáló… mások döbbentek…de kis idő múlva eltűnnek az érzelmek az emberek arcáról… újra érzéketlenné válnak és özönlenek tovább…céltalanul…vég nélkül… teljesen elkeseredsz… már nincs semmid és senkid… hiába kapálózól… hasztalan… nem érsz el vele semmit…te megpróbáltad… ezzel nyugtatod háborgó lelked… de ez nem vigasz… hirtelen elhagy az erőd… a remény… az életerő egy csapásra kiszáll belőled… lekuporodsz a földre…összehúzod magad…kicsi vagy…és jelentéktelen…nem látnak…eltaposnak… a lábak között meg látsz egy hozzád hasonlóan összegömbölyödött embert…őt is kitaszították…őt sem tudták elfogadni…kisírt szemeit rád mereszti…szeretnél segíteni rajta, vigaszt nyújtani neki…és egyben magadnak is…próbálsz oda kúszni hozzá… ő is el akar érni…de a lábak sűrű erdeje elválaszt…nem megy…kinyújtott kezedre egy óriási cipő rálép… fáj… iszonyatosan… többé nem engeded ki tested védelméből… feladjátok… vártok…várjátok a végét ennek az egész lehetetlen létnek…az utolsó cipőtalpra, mely véget vet nyomorult életeteknek…és már látod is…közeledik…még egyszer… még egyszer utoljára a lány megtört testére emeled tekinteted…a szemei már elsötétültek…keze nem nyújtózik többet feléd… felnézel… a talp már feléd ért… becsukod szemeidet… odafordulsz felé… az szívedre nehezedik… ajkaid erőtlen mosolyra húzódnak… többé már nem érzel fájdalmat… vége.