Csak ülsz az ágyad mellett… a sötét…bezárt szobában… vársz…hogy mire? azt magad sem tudod…talán egy telefonhívásra… vagy egy ölelésre, mely oly szoros, hogy minden csontod belétörik… igen… ez kell most! vársz…már oly régóta, hogy elveszted időérzékedet…a nappalok és éjszakák egybefolynak… a telefon…. még mindig néma… átvillan agyadon egy szörnyű felismerés…nem kellesz! senkinek sem kellesz! nem…ez nem lehet-nyugtatod magad-vagy…mégis? cikáznak a hasonló gondolatok fejedben… merev arcodon végigfolyik egy könnycsepp… szívedet marja a tudat, hogy egyedül maradtál… nincs senki aki fontos lenne neked… de te sem vagy fontos senkinek… de… de valami még éltet… vársz… magányosan…tovább vársz… semmi… rádöbbensz, hogy tulajdonképpen egész életed ebből állt… várakozásból… végül… elérsz Oda… a mélypontra… ez az a pont, ahonnan már nincs visszaút… már nem hitegeted magad… kihunyt belőled a remény… megfogalmazódik benned a végzetes gondolat…már rég meg kellett volna tenned… igen…rajtad már nem segít semmi és senki… nehézkesen felállsz… odavánszorogsz az asztalodhoz… ott már hosszú  ideje elő van készítve minden… elragadod a szükségest… mi meghozza számodra a boldogságot… eltűnődsz… nem is tudod, hogy mi az… milyen érzés… de nemsokára te is belekóstolhatsz majd- gondolod… visszatérsz ágyadhoz… ő a legjobb barátod… hisz annyi mindent átvészelt veled… a sok álmatlan éjszakát… a sok könnyet  melyet hullattál beitta… osztozott fájdalmadon… elbúcsúzol tőle… felülsz rá… rezzenéstelen arccal felemeled mit ujjaid görcsösen markolnak…a kést! Ütőered fölé helyezed… megállsz egy pillanatra… szemed sarkából a telefont nézed… ez az utolsó esély amit adsz a Sorsnak, hogy rendbe hozza mindazt, amit elrontott… még ha nem is teljesen… de egy kicsit segítsen… de nem teszi… lehunyod szemeid… és végig szántod bőrödön az éles kést… hangtalan siklik… könnyedén… csak erednél akad meg egy picit… de ez számára nem akadály…nyomában előtör  vörös véred…  belekortyolsz… ez az, amit ajkaid utoljára érintenek…ez az az íz, melyet utoljára érzel…erőtlenül elmosolyodsz… szenvedéseid véget értek … ez a legutolsó fájdalom, melyet el kell viselned… de ez más… más mint a többi… mert ez segít… elvisz Oda… ahol érezheted azt, mit még soha… a Boldogságot… véred kifolyik melléd… öreg barátodra… elszáll belőled az élet… habár már régóta elaludt lényedben… teste összeesik… a vértócsába hull… s mozdulatlanul hever… addig míg valaki rátalál… ha egyáltalán rátalál…