Némán ülök az autóban, a gyomrom émelyeg. Nem tudok menekülni a gondolattól, a ténytől… Mindjárt beérünk a suliba. Eddig csak távoli homályban lebegett szemem előtt, de most… Ebben a pillanatban nem tudom elhesegetni a rémet. Kitámasztom lábaim, görcsösen kapaszkodok az ajtóba, meg akarok állni, de nem tehetek semmit. Elképzelem, amint belépek a kapun… Közben fejemben párbeszédek játszódnak le

’-Te még élsz?’

’-Mit keresel te itt?’

’-Na mi van, még nem vágtad fel az ereidet? Pedig már ideje lenne’