Csendes, nyugodt nyári éjszaka. Csak a Holdból árad fény, melyet megszűrnek a vékony égi fellegek. Enyhe szellő fúj, mely elviselhetőbbé teszi a fülledt levegőt. Nagy levegőt veszel, a nehezén már túl vagy. Ott állsz az ablaka alatt, mely a meleg miatt tárva van. Elfog a kétség, mely már oly sokszor besurrant szívedbe és agyadba mióta kieszelted beteges terved De a bosszúvágy elnyomja a vékonyka hangot. Kinyújtod karjaid, épphogy elérik a párkányt, felhúzod magad. Sebzett kezeid alig tudják megtartani tested, de végül sikerül bejutnod. A nappaliban vagy, kiismered magad a házban, hisz annyiszor voltál már itt. Felmész az emeletre. Megpillantod a hálószoba ajtaját. Hallgatózol, odabenn síri csend honol. Ráteszed ujjaid az aranyborítású kilincsre, és lassan lenyomod. Az ajtó halkan kinyílik. Lábujjhegyen belopózol az ágy mellé. Ott van Ő, álmodik, látszik az arcán, hogy valami kellemes dologban van része. Elönt a méreg, te hányszor hánykolódtál ágyadban miatta?! Hányszor okozott fájdalmat és tépte fel a már beforrott sebeket?! Hányszor?! És mikor elérte célját az a nevetés… az a gúnyos kacagás…azt sosem fogod elfelejteni, azt az ördögi hangot…soha. A megaláztatások sosem fognak kitörlődni elmédből, mert már beásták magukat annak mélyére, mindig benned fog bujkálni, sötét gondolataidban. Ahogy ezt végiggondolod, megremegsz a dühtől, bőröd lángol a gyűlölettől., tekinteted elhomályosodik, akárcsak elméd. Hirtelen a szellő meglebbenti a függönyt, mintha összerezzennél, de visszatér az utálat, és már semmi és senki nem állíthat meg, már te magad sem, hisz elvesztetted az önkontrollt, az Ő sorsa meg van pecsételve. Fel-alá járkálsz a szobában, már nem érdekel ha felébred. Aztán hirtelen megállsz. Felemeled a kést, melyet egyre szorosabban markolsz. Még mindig látszik az éles szerszámon a vér…a véred…a te véred. Odafordulsz felé, látod mosolygó arcát. Nem akarod, hogy így haljon meg… boldogan. Azt akarod, hogy szenvedjen még egy kicsit, mielőtt kifolyik belőle vére. Meglátod kezét, kidagadnak rajta az erek…kívánatosak számodra. Elmosolyodsz. Egy gyors vágással elvágod a kezét…A fájdalomra felébred, felül az ágyán, kezét látva elszörnyed, majd rád emeli rémült tekintetét. Ez az amit utoljára lát, a te mosolyod. Ez a tudat boldogít. Lassan visszaesik a véres lepedőre, szeme fennakad. Lelked megnyugszik. Véghez vitted tervedet