Homály lepi a szobát, a lehúzott redőny csak kevés fényt ereszt át testén. A szoba közepén egy összegörnyedt lány ül. A derengő fény megcsillan sötétbarna haján. Lábai felhúzva tartja karjai gyűrűjében, lehajtott fejét térdén pihenteti. Felnéz. Vele szemben ott ül kedvenc játéka, a babája. Göndör arany fürtjei piros masnit rejtenek. Mélykék szemei kedvességet sugároznak, mosolygó szája élénkpiros, akár csak orcája. Fehér csipkés ruhácskája térdéig ér, lába mezítelen. Ő csak nézi ezt a gyönyörű babát. Majd eszébe jut egy dallam, dúdolni kezd, még testvérétől tanulta. Aztán…eszébe jutnak az emlékek „mama, ne verj meg, kérlek ne, jó kislány leszek, ígérem csak ne bánts” Ekkor könnybe lábad a lány szeme, kinyújtja kezét a babáért, távol van. Odamászik hozzá, átöleli, mintha egy kicsit csitult volna lelke. Ahogy magához húzza szeretett játékát ismét felkavarodnak elméjében az emlékek „ semmirekellő mihaszna kölyök, most nagyon elverlek kisasszony!” Élénken élt benne az aznap történtek: ahogy anyja csontos keze megfogta kis húsos karját másik kezével pedig súlyos ütéseket mért fejére és oda ahol éri ,ő pedig zokog a fájdalomtól és kérleli anyját „ne, ne bánts, jó leszek” Aztán mikor apja későn megjött, őt már lefektette aludni az anyja. A kislány a padláson aludt egy régi, kopott matracon. Most már egyedül övé volt a fekhely. Nővére már nem lakott otthon. Egyszer a szülei elvitték valahová és azóta nem látta. Pedig milyen gyönyörű lány volt. Hosszú fekete haja derekát súrolta, barna szeme mindig csillogott. Alakja tökéletes ,és lábai hosszúak voltak. A kislány rajongott a nővéréért, de ő már elment. Apjáék azt mondták, hogy nemsoká találkozhat vele, de csak ha jó kislány lesz. Édesapja belépett az ajtón. Kezében elnyűtt aktatáskájával. Tömzsi alakján megfeszült az öltöny. A lány hallotta ahogy anyja kiabálni kezd apjával

-Mi az hogy most jössz haza? Már fél tizenkettő van! Megint azzal az ócska ribanccal hetyegtél, ugye? A szomszéd csitrivel, mi?

-És ha vele akkor mi van? Nem mindegy, hogy vele vagy mással? Inkább adj ennem, asszony- érkezett a durva válasz

Hallotta ahogy anyja bemegy a konyhába, és hogy löki a családfő elé az ételt

-Nesze itt van zabálj csak te utolsó disznó

Hallotta ahogy apja csámcsogva tömi szájába a vacsorát, és hozzá nagyokat szürcsöl egy pohárból.

-Így már mindjárt más- mondta önelégülten és jóllakottan apja-és most beszélj, mi volt itthon? Aztán anyja belefogott szokásos mondókájába

-Ez a gyerek kikészít. Elegem van belőle. Nem csinál semmit, egész nap csak azt az átkozott babát simogatja amit a testvérétől kapott. Komolyan mondom csinálni kell vele valamit, mert ez így nem állapot, csak viszi a pénzt ez az átkozott kölyök.

-Szerinted a nővére után kéne küldeni?”

A kislány párnája addigra teljesen átázott a sok könnytől, de most abbahagyta. Igen- gondolta- Szeretnék elmenni hozzá, meglátogatni!!!  Anyja válaszolt: -

-Előbb utóbb úgyis ez lenne, pár évvel előbb vagy utóbb, nem mindegy? Legalább addig sem kell vele bajlódnunk. Csak teher a nyakunkon”-

-Rendben, mikor vigyük?

-Minél előbb, akár most rögtön”

-Ébreszd fel, és indulunk-jelentette ki apja

A kislány nagyon megörült. Alvást színlelve becsukta pici szemét és várta, hogy anyja érte jöjjön. Ő nem váratott magára. Felmászott a létrán odaállt lánya fölé és megrugdosta. A lány felpattant és mosolygó arccal azt mondta:

-Mehetünk

Elindultak hát. Le a szürke lépcsőházon, ki a poros utcára a kocsihoz. Apa betuszkolta őket a kocsiba, épphogy elfértek. Döcögve nekivágtak a sötét éjszakának A lány hálóingben volt, anya nem öltöztette át, babája is vele volt. Rövid idő múlva megálltak egy hatalmas épület előtt. Valami volt írva a kapu fölé, de a bejárat mellé festett mosolygó gyerek jobban érdekelte a lányt „A nővérem is biztos így mosolyog” -gondolta a kép láttán. Szülei megfogták kezét és bementek. Ott a recepción anya és apa beszélgettek egy idősebb nővel, addig a lány körülnézett a helyiségben. A bútorok szakadtak és rozogák voltak, a szőnyeg poros. Mégis a kislány gyönyörűnek találta. Hirtelen anya , apa és a hölgy lépett oda hozzá. Anya mézes mázos hangon azt mondta:

-Most egy kicsit itt maradsz a nővéreddel, rendben? Apáddal elutazunk egy kis időre, addig ez a kedves néni fog rád vigyázni

 Azzal csókot nyomott a lány homlokára, és kisétált apával az ajtón. Vissza se fordult. A lány kicsit furcsállotta, hisz még sosem hagyták el a várost. De nem volt ideje hosszasan gondolkodni

-Gyere csöppség megmutatom a szobádat- szólt az öregasszony- meglátod tetszeni fog itt neked

A kislány megfogta a nő kezét, hagyta hogy az vezesse. Beléptek a szobába. Csak egy ágy és egy kis asztalka volt benne. A lány elképedt. Otthon nem volt ágya, a padlón aludt. Újongva ugrott fel az ágyra.

-És a nővéremet mikor láthatom?- kérdezte lelkesen.

-A testvéred most nincs itt, de hamarosan megjön, majd akkor találkozhattok” válaszolt a lágy hang.

Azóta sok év telt el, a kislány mindig kérdezgette

-Itt van már? Mikor jön meg?

A válasz mindig ugyanaz volt:

-Hamarosan

Most már nem hitegetik, tudja az igazat. A nővérét befogadta egy család és külföldön élnek, több ezer km-re. Anyjáékat sosem látta többé, nem is akarta.

Ahogy ott ül a sötét szobában, babájával a karjában, és megint beléhasít a tudat, hogy soha többé nem láthatja, kit a világon legjobban szeret egy fájdalmas nyögés kíséretében zokogásban tör ki. Egyre keservesebben és keservesebben sír. Percek múlva bekopogtatnak hozzá

-Minden rendben?- kérdi egy vékonyka hang

-Nem, nincs rendben! –üvöltötte a lány- hagyjanak békén, egyedül akarok lenni.

Hallotta a kopogó cipők távolodó neszét. Ahogy peregtek az órák egyre inkább elhalkult zokogása, míg végül a kislány el nem aludt. Az ártatlanok álmát aludta. Szája mosolyra húzódott, valami gyönyörűt álmodhatott. Talán azt, hogy találkozik nővérével.