Csak akkor jössz rá, kit öltél meg, amikor a lélek kiokádja a legszebb színeit.

- Amadeo, Amadeo, Amadeo - mondta.
- Mit jelent ez a név, Mester? - kérdeztem. - Miért adod ezt nekem? (...)
- Akit szeret az Isten. - válaszolta. (...) - Amadeo - mondta, - akit szeret a szerelem istene.

- Amadeo - folytatta Mesterem. -, az nem lehet jó, ami a szenvedésen és a kegyetenségen alapul; az nem lehet jó, aminek a gyermekek nélkülözésében kell gyökereznie.

A vörös megragadta Marius csuklóját, és leszopta a mutató- meg a hüvelykujját.
- Hmm, nagyon jó! - dícsérte. - Az én cimboráim a legjobb vérből valók!
- Nekem mondod? - kérdezte Mesterem.

- Láttam, miként ittál azokból, akik gonoszak voltak, akiket szíved valamely nagy vétekben talált bűnösnek. Láttalak lakomázni természeted szerint, láttam, miként veszed el a vért, amely nélkül nem élhetsz. Itt van körülötted ez a gonosz világ, ez a bestiáknál nem különb emberekben bővelkedü vadon, akiknek vére ugyanolyan sűrű és édes, mint az ártatlanoké. Értem már. Azt akartad, hogy ezt lássam. Megtörtént.

Az élet így is, úgy is tragédia. Egy bizonyos van benne: a halál.

Az a legjobb hazugság, ha igyekszel minél közelebb maradni az igazsághoz! - oktatott Marius.

A vámpírok igazából nem vágynak a vámpírok társaságára. Kívánják a másik halhatatlan szeretetét, azt igen, arra mindig szükségük van, és igénylik az összetartó hűséget, amely okvetlenül kialakul azoknál, akik nem hajlandók ellenségnek lenni. De a társaságból nem kérnek.

(Armand Lestatról) Azzal kerget az őrületbe, ahogy összekapcsolja ezeket az epizódokat, mintha ezek a rémületes véletlenek valamilyen jelentőségteljes láncnak a szemei lennánek, pedig nem azok. Ezek bárgyú viccek. Lestat is tudja. De neki muszáj színfalakat harsogató végzetdrámát csinálni abból, hogy beverte a lábujját. (...)Ért hozzá, hogy tragédiát facsarjon ki a viszontagságaiból, és minden egyes vallomásos paragrafusban, amelyet leír, megbocsát magának mindenért.