Békülés

(Gaby, nemesisz@freemail.hu)

 Louis a parton bóklászott csüggedt fejjel, szinte csak vonszolva testét a puha, süppedős homokban. A szelíd szél fújta apró hullámok vígan nyaldosták a homokos partot. Louis felkapott egy követ, és jó messzire elhajította, nem is látta, hova esett le. Nézte-nézte a vizet, aztán újra elindult a part mentén. Hirtelen feltűnt a távolban egy alak. 'Ki lehet az?' gondolta. 'Biztos Lestat.' és eszébe jutottak a pár órával ezelőtt történt események.

 Lestat rá akart mászni Louisra, és már húzta volna hálószobájuk felé, de Louis kikapta a kezét a másik szorításából, mire Lestat elkezdett vele ordibálni. Louis némán tűrte a rá zúdított szidalmak tömkelegét, majd szó nélkül sarkon fordult, és kiment. Ennek már vagy három órája.

 Lestatnál a dühkitörések megszokottak voltak, pláne ha drogosból vagy részegből ivott. Louis már meg sem lepődött, fel sem vette, amit Lestat ékes francia akcentusával a fejéhez vágott ilyenkor, de mégse tűrhette, hogy sértegesse őt, így hát inkább eljött. Ilyenkor Lestat még dúlt-fúlt magában egy ideig, majd lehiggadt, és végül mindig belátta, hogy igazságtalanul viselkedett, és ezt megpróbálta Louis tudtára hozni.

 Valaki közeledett a parton. 'Nem, mégsem Lestat. Kisebb, más hajszín. Ez Armand! Mit akarhat, nem is volt ott, mikor megtörtént.' Megszaporázta a lépteit. Armand mosolyogva köszöntötte.

- Gyere, Lestat csinált neked valamit. - mondta vidáman, és már indult is visszafelé.

- Ezt már ismerem. - sóhajtott Louis. - Most az jön, hogy látszólag a sírás kitörésével küszködve előadja, hogy mennyire megbánt minden egyes szót, amit a fejemhez vágott, én pedig, mint mindig, megbocsátok neki. - azzal Armand után kullogott. Armand előtte menet alattomban elmosolyodott.

 Mikor megérkeztek, Armand előreengedte Louist. Ahogy belépett, hihetetlen látvány tárult a szeme elé. Az egész szoba tele volt illatos vörös rózsákkal, és középen egy fehér terítővel leborított asztal, amin gyertyák égtek. Armand odakalauzolta Louist az egyik székhez, és az leült. Az asztalon két pohár állt, amiknek a tartalma rubintként izzott a táncoló lángoktól. Armand eltűnt, és a következő pillanatban megjelent Lestat. Leült Louisval szembe. Pár pillanatig nézték egymást, majd Lestat, ahelyett, hogy belekezdett volna szokásos bocsánatkérő monológjába, elővett a zsebéből egy kis dobozt, és átnyújtotta Louisnak. Louis elvette és jól megnézte. Egy kis cetli lógott rajta, és ráírva csak ennyi: Bocsánat. Lestatra pillantott, de annak arca semmit sem árult el a vámpír gondolataiból. Így hát kinyitotta a dobozt, amiben egy gyűrű volt, smaragd berakással. Louis meglepődött. Erre nem számított. Ekkor Lestat felállt, és mellé sétált, majd letérdelt. Kivette Louis kezéből a gyűrűt, és felhúzta a másik kisujjára, aztán mélyen a szemébe nézett.

- Bármikor is újra összevesszünk, ez emlékeztessen rá, hogy sosem gondolom komolyan, amivel akkor sértegetlek. - mondta neki. Louis lassan bólintott, mire Lestat átölelte, és ő is viszonozta az ölelést. Armand sóhajtva nekidőlt az ajtó másik oldalának, és belemosolygott a sötétbe.