audryenn és Viola777
A mágus visszatér
Tavaszi reggel volt Beverly Hillsben..A lányok akkor már fél órája vártak Cloverre a fürdőszoba ajtó előtt. -Hé, Clover! Elkésünk!-kiabálta Sam. -Egy pillanat! -Mivan talán elnyelt a vécé?-reklamált Alex. -Menjetek csak ha akartok!-hallatszott a szőke lány a füdőszobából. -Na, azt hittem már sose indulunk el...-felelt Alex. 8:00 Beverly Hills High Shool... -Remélem Clover nem késett el..-mondta Sam miközben a folyóson sétált Alexszel. -Ahogy mondod..emlékszel múltkor fél óráig tartott elmagyarázni az igazgatónak hogy csak azért nem jött időben, mert nem talált megfelelő árnyalatú szájfényt az új szoknyájához..-tette hozzá Alex. -Csak nem rólam beszéltek?-kiáltotta mosolyogva Clover a másik oldalról. Ahogy a lányok végignéztek rajta teljesen leesett az álluk, és a könyveik... Cloveren ugyanis egy hiperkirály ruha volt, olyan amiről minden lány álmodik..Ráadásul úgy állt rajta mintha rá öntötték volna.. -Clover!-kiáltott Alex, mután felébredt a döbbenetből-Már megint lenyúltad a hitelkártyánkat? -Ezt leszámítva fantasztikusan néz ki rajtad..-jegyezte meg elaléltan Sam. Alex is elkezdett bólogatni. -Nyugalom, lányok. Ezért a ruháért pontosan 50 dollárt 12 centet fizettem.-felelt a szőke lány. Két barátnőjének ismét leesett az álla. -Hol vetted ezt a csodát?-érdeklődött Sam. -Valami hihetetlen.. -Nos hát, láttátok már azt az új vintage üzletet a Apple Streeten?-felelt mosolyogva Clover. -Sammy, ma délután vásárolni megyünk!-vágta rá fontoskodva Alex . -Pont erre gondoltam!-kiáltott fel vidáman Sam, majd sikítva az örömtől összeölelkeztek Alexszel. -Egy pillanat!-ütött a felismerés a vöröshajú lányba..Vintage?! Nem így nevezik a használtruha boltokat? Azzal Alex lassan Clover felé fordította fejét. -Fúj, Clover! Mit tettél?!-kiáltott Alex Cloverre mutatva. -Most mit borultok ki?-szólalt meg a szőkehajú lány.-Igen eddig én is így viszonyultam a dologhoz. De aztán megláttam életem szerelmét.. -Nem kéne így belezúgnod egy használt ruhába, Clover..-jegyezte meg Sam. -Ki beszélt itt a ruháról?-felelt Clover-Az eladó a világ legjobb pasija..A neve Pierre...Párizsi srác..és irtó cuki..!! -Hú...-szólt megszeppenve Alex és Sam. Ekkor Mandy is megjelent a szinen. -Szegény Clover..-mondta gúnyosan-Úgy tűnik az agyad végleg felmondta a szolgálatot... -Csak féltékeny vagy!.-válaszolt közönyösen Clover. -Aha...kivéve hogy ezt a ruhát én viseltem.csak már két éve nem veszek fel ilyen ósdi cuccot..ezért megszabadultam tőle...De látom néhány nélkülözőnek még hasznára lett...-folytatta ördögi kacajjal. -Állj le Mandy!-csattant fel Alex.-Igaz hogy amit Clover csinált az kicsit ciki... -Öhm?-nyögött Sam. -Oké, oké,nagyon ciki, de akkor is a legjobb barátnőm, és nem fogom hagyni hogy hazugságokat terjessz róla!-azzal átölelte Clovert. -ööö..Alex! Azt hiszem kivételesen igazat mond..-motyogta zavartan Sam. -íííí...-döbbent le Alex. -Na jó..én nem zavarom tovább a csövestalálkozót...Puszi!-mondta gúnyosan, majd lelépett. -Azért, kösz hogy megvédtél..-mondta Clover.-És neked is Sam..-tette hozzá dühösen. -Semmiség! számíthatsz rám..-mondta nyájasan a feketehajú lány. De ekkor megnyílt alattuk a padló, és bezuhantak a WOOHP-ba. -Te aztán tudod hogy kell elrontani a pillanatot...-motyogott Alex. -Hm, Clover milyen csinos vagy ma..-szólalt meg Jerry. -Kösz jerry...-szólt lehangoltan Clover-Te vagy az első ma, aki valami jót is tud mondani. -Ami azt illeti nincs jó hírem.-folytatta főnökük. -Számos eltűnést jelentettek, Európában, Ázsiában és Ausztráliában. A felvételen az ausztáliai népművészeti múzeumot láthatjátok.-majd bekapcsolta a vetítőt, de a képen nem látszott semmi. -Velem van a baj, vagy ti sem láttok semmit?-szólalt meg Alex. -Igen..de ha visszatekerem.-majd valóban megjelent az épület, de aztán hirtelen eltűnt egy hatalmas palást alatt. -Hm, ügyes...-mondta Clover. -Azon kívül hogy ügyes, 1 milliárd dollár eszmei érték tűnt el nyomtalanul.-felelt Jerry.-Méréseink szerint a következő ilyen eset Amszterdamban lesz. Azt akarom hogy menjetek oda ésvizsgáljátok ki az ügyet! A feladathoz kaptok tornádó 9000 hajszárítót, a jégkirálynő parfümöt, a sugárcsizmát, a kihúzható szempillaspirál szénfekete árnyalatban és végül a helyszínelemző óra különleges kiadását, most világítás funkcióval! Azzal Gladis egy karja selyempárnán letette a lányok elé a brilliánsokkal kirakott órát. -Felőlem akár darálhat kávét is, a lényeg hogy az enyém kell legyen!-azzal Clover lecsapott az órára. -Remélem elégedettek vagytok.-mondta Jerry, és amig a lányok az órát csodálták, megnyomott egy gombot. A kémek alatt a padló hirtelen futószalaggá vált, ami villámgyorsan egy utazókapszulába repítette őket, majd becsapódott az ajtó és elindultak. Az utazókapszula kidobta őket valahol a kikötő környékén. Sam és Alex a vízbe csobbantak, Clover pedig egy stégre pottant. -Ez aztán a hideg fogadtatás!-kiáltott vacogva Alex. -És még büdös is..-tette hozzá Clover, aki egy rohadt halakkal teli tartály közelébe esett. Aztán mind feltápászkodtak. Sam elővette az X-púdert, ami beöltöztette őket úri hölgyeknek. -Azt leszámítva hogy csurom hal vagyok egész jól nézünk ki..-nézett végig magán Sammy. -Nézzétek, ott a múzeum!-kiáltott Alex. Már éppen menni készültek, amikor..Clover meglátott egy helyes srácot egy luxushajó fedélzetén, és ahogy az lenni szokott, elragadta a szerelem.. -Várjatok, azt hiszem kapásom van!-szólalt meg boldogan a lány.-Hello!-itegetett a fiúnak... A fiú ezek után megvillantotta hófehér fogsorát, és visszaintegetett. -Azt hiszem Clover megint túl nagy halba..vagyis fába vágta a fejszéjét..-jegyezte meg sopánkodva Sam. Ekkor valami nagy zaj hallatszott..Alex és Sam rögtön felkapták a fejüket, és némi fáziskéséssel Clover is, aki akkor már rég a fehérfogú sráccal flörtölt.. A múzeumot valamilyen támadás érte! -Nyomás!-kiáltotta Alex, majd mindhárman beindították a sugárcsizmát. A három lány egyensen az épület felé száguldott, de mire odaértek, keresztülrepültek rajta. A múzeum ugyanis valahogy szertefoszlott és eltűnt... -Oké, erre nem voltam felkészülve...-mondta megszeppenve Clover. -Elkéstünk.-szólalt meg Sam, azzal leszállt az épület helyére. -Ez nem hagyott sok nyomot maga után..-jegyezte meg Alex, majd az üres területre nézett. -Akkor lássuk a helyszínelemzőt.-szólalt meg Sam, majd előhúzta a kis órát. De Clover hirtelen kikapta a kezéből.. -Héé! Még összevizezed a gyémántokat!-kiáltott fel a lány-Ehhez finomság kell...-azzal óvatosan felcstolta az órát, és kielemezte a terepet. Az óra talált is valamit..egy furcsa, szürkés porkupacot.. A lányok odasétáltak hozzá, és szemügyre vették. -Fúj, ez a múzeum tényleg régi lehetett.-szólalt meg Alex-Ennyi por száz év alatt se gyűlik össze... -Nem hiszem hogy ez sima por..-felelte Sam. -Nem is..-tette hozzá Clover-Az óra szerint ez valamilyen különleges anyag. Ilyet találtak a Kendinsky rablásnál is.. -Dehát ő börtönben van!-mondta Alex. -Igen.-szólt Sam-De azért jobb ha rákérdezünk.. A lány elő is húzta a púdert, de sajnos elázott. Alexé szintén, Clover pedig amikor elővette, már két darabban volt. -Azt hiszem kénytelenek leszünk elmenni Gregor kastélyába. Azzal beindították a sugárcsizmát, és elindultak. Erdély..11: 32 perc -Ettől a helytől még mindig égnek áll a hajam..-jegyezte meg aggódva Alex. -Nemsokára megérkezünk! Látjátok ott van a kastély!-mondta Sam. -Hurrá..-motyogta gúnyosan Clover. Nemsokára eleredt az eső, és dörgött az ég. Aztán majdnem eltalálta őket egy villám, amit még ki tudtak kerülni, de a csizmájuk így is bezárlatosodott.. ÁÁÁÁÁ-kiabálták miközben lezuhantak egy sárlavinára, amivel egészen a kastély leeresztett hídjáig jutottak. Aztán elsétáltak a kapuig és becsöngettek. Gregor kinyitotta az ajtót: -Hé, ti meg mit kerestek itt?-kérdezte megszeppenten a fiú. -Mi..csak arra lennénk kiváncsiak..-tette fel a kérdést Sam -Hogy nem látogatott-e meg mostanában a nagypapa.?.-fejezte be gyanakodva Clover. -Hogy értitek ezt?-kérdezett vissza-Nem láttam mióta az a dolog történt...El sem hiszem hogy ezt tette..-mondta szomorúan. -Igen, értjük, de nem vettél észre valamilyen furcsaságot mostanság?-érdeklődött Alex. -Nem, de még mindig nem tudtam kiheverni az elvesztését..Ő volt a családom egy személyben..Még mindig rémálmaim vannak. A lányok szeme erre könnybe lábadt.. -Nagyon sajnáljuk..-szólalt meg halkan Sam ...-Mi akkor nem is zavarunk tovább.. Azzal a lányok elindultak vissza, miközben Gregor becsukta az ajtót. -Egy pillanat Sam..-vágott közbe Clover..- Most hogy bedöglött a csizmánk, hol fogunk éjszakázni?! - - - A lányok újra becsöngettek, és Gregor furcsálkodva ugyan, de beengedte őket. -Lányok.. Nem tudom miért, de valahogy rossz érzések fognak el ettől a helytől..-szólalt meg aggódva Alex. -Tedd félre őket..!-felelt Clover-Hulla fáradt vagyok..-azzal a lányok elfoglaltak egy-egy hálószobát a toronyban, és aludni mentek. Sam és Clover már rég aludtak, amikor Alex még mindig az ágytakaró alatt reszketett. -Miért kell nekem mindig ilyen helyzetbe kerülni..?!-gondolkozott. Aztán egy nagy villámcsapáskor Alex felugrott az ágyból, és hevesen reszketve az ablakra pillantott. Aztán egy pillanatra felsóhajtott, amikor... hirtelen Kendinsky arca villant fel az üvegen! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-sikítotzott Alex miközben kirohant a szobából egyenesen Samhez. -ÁÁ! Sammy kelj fel!-üvöltötte Alex, miközben bőgve kirángatta Samet az ágyból.-Itt van, itt van, itt van!!!!!! -Ahm..-motyogott álmosan Sam-Mivan itt? Ekkor a mágus berontott az ajtón. -Kendinsky!!!!!-kiáltotották rémülten. Samék megpróbáltak elmenekülni, de hiába, Kendinsky sarokba szorította őket. Aztán Alexnek mentőötlete támadt. és előhúzta a kihúzható szempillaspirált, és fenyegetően kivonta. Ekkor kulcskopogás hallatszott. Clover készült bejönni az ajtón. -Hé lányok! Mi folyik itt...-kiáltozta morcosan-Zeng az egész emelet.. Majd amikor benyitott, Kendinsky termett előtte. Clover hatalmasat sikított, ahogy a varázsló elragadta. Amint a lányok észbe kaptak, kirontottak az ajtón, de Clovert és a mágust mintha elnyelte volna a föld... -Gyerünk, Alex, szólnunk kell Gregornak!-szólalt meg Sam. A két lány felkeltette a fiút, és elmesélték neki a történteket. -Micsoda?!-mondta Gregor. -El kell hinned nekünk!-tette hozzá Sam. -De mi oka lehet rá, hogy idejöjjön?-tanakodott a fiú. -És hogy tüntette el a múzeumot?-folytatta Alex. -Magától nem lenne képes rá!-felelt Sam-Biztos a bűvészkellékjeiért jár vissza! Erre Gregor felpattant és lefelé kezdett rohanni. A lányok követték őt, ahogy benyitott a pinceajtón. Ekkor megpillantották Kendinskyt, ahogy eltűnik az ablakban. -Ez csomó bűvészkellékje eltűnt innen! Ezekszerint tényleg igaz!-kiáltott csalódottan Gregor. -Akkor meg kell várnunk amig újra jön, és akkor elkaphatjuk!-jött rá Alex. Mind elszenderedtek, mire Kendinsky újra megjelent. Látták, hogy kinyit egy ajtót, és bemegy egy újabb terembe. A kémek és Gregor belestek a terem kis rácsos ablakán. Kendinsky egy zsákba pakolgatta az eszközeit. -Miket visz el?-suttogta Alex. -Szerintem a palástját, és a pénzeit, és a ..a láthatatlanság szérumát!-súgta Gregor Alexnek. -De ha elviszi, már nem állíthatjuk meg!-szólalt meg Sam. -Akkor el kell vennünk az ellenszérumot!-mondta Gregor. -Akkor a terv: Alex, te feltartod a mágust, amig én megszerzem a szert!-folytatta Sam. Háromra Alex berontott az ajtón, és a tornádó hajszárítóval elfújta a gonosztevőt, miközben Sam a polchoz rohant, és elvette az ellenszérumot. Aztán kimenekültek a teremből felvezető lépcsőn. De Kendinsky hirtelen elemelkedett a földtől és üldözőbe vette őket..Aztán a két lány és Gregor berohantak egy eldugott kis terembe a toronyban. Egy kínzókamrába értek. -De ronda hely..-fanyalgott Alex. Kendinsky lassan közeledett a terem felé, ezért a lányok bebújtak egy furcsa vasketrecbe. -Biztos hogy ez jó ötlet..?-suttogta aggódva Alex, miközben a ketrec lyukain lesett ki. Aztán Kendinsky benyitott a terem ajtaján. -Csend Alex!-mondta Sam. Aztán a mágus megállt a ketrec előtt. Észrevette őket. -Ha ha ha ha ha!-kacagott a férfi-Újra meglátogattatok? -Ja, már alig bírtunk magunkkal..-felelt mérgesen Alex.. -Mit tervez már megint?-reklamált Sam. A világ összes műemlékét a birtokomba veszem. Mit tegyek, már nem maradt más szórakozásom. De azért bosszúnak megfelel.-felelt kacagva. Nagy kár hogy beleavatkoztatok a tervembe..Belesétáltatok a csapdába. -azzal egy lakatot kattintott a ketrecre. -Oké, talán mégsem ez volt életem legjobb ötlete!-szólt aggódva Sam. Kendinsky eközben lehúzott egy kart, mire a ketrec szűkülni kezdett. -Élvezzétek a préselést!-szólt és kiment a teremből. -Préselés?!-kiáltott Gregor. -Várjunk! Nálam van a jégkirálynő!-mondta Sam. -Sam, már így is megfagyok!-felelt Alex. -Igen..De ha a ketrec fagyna meg? Sam lefújta a szerkezet egyik falát a jégkirálynővel, és hárman megpróbálták lefeszíteni.. Már majdnem összenyomta őket a vas, amikor végre sikerült. Ekkor kiáltozást hallottak az egyik eszközből. Alex ráfújt a parfümmel, és kiderült, Clover van a szerkezetben. -Ah, végre kinyújthatom a nyakamat-mondta a lány, miközben nagyot nyújtózkodott-Ti meg mit csináltatok eddig?! -Hát, Kendinsky váratlanul ránk tört éjszaka..-felelt Sam. -Egyszer csak megjelent az ablakban, mint valami rém! Kis híján szívrohamot kaptam..-tette hozzá Alex. -Akkor meg kell találnunk!-válaszolta Clover. -Rendben!-mondta Sam-Gregor, te addig ügyelj, nehogy elhagyja a kastélyt! Aztán hármasban a mágus keresésére indultak. Sam eközben a jégkirálynős üveget teletöltötte az ellenszérummal. Kendinsky a legfelső teremben rendezte a holmijait, amikor a lányok rájuk törték az ajtót. -Ha ha...Nem állíthattok meg!-kiáltotta majd bevette a láthatatlanság szérumát és elrohant. Aztán elrejtőzött a várerkélyen..A lányok követték őt, és hármasban üldözőbe vették. Egyszer csak elvesztették a nyomát.. -Váljunk szét!-javasolta Sam. -Csodás..Váljunk szét az isten háta mögött egy ódon kastélyban-hajnali kettőkor!-szólt Clover. Sam lent keresgélt, Alex és Clover pedig fent. De hirtelen Kandinsky megtámadta a két lányt. A férfi fenyegetőleg egy palástot rántott elő, amikor Sam hallatszott a háta mögül. -Csak lassan a testtel!-mondta a lány, majd az ellenszérummal lefújta a mágust, így az újra láthatóvá vált. Alexék gyorsan előkapták a spirál dárdájukat, és a falhoz szorították Kendinskyt. De ekkor a mágus megfogta Samet, és a barátnőihez csapta őt. A három lány tehetetlenül állt az erkély korlátja előtt. Kendinsky sarokba szorította őket. -Lelök minket, neee!-üvöltözött Alex. Hirtelen egy kis vasháromszög esett Kendinsky elé, majd szétnyílt, és tornádót kavart a mágus körül. -Nem emlékszel, nagyapa, ez volt az egyik legjobb trükköd!-kiabálta fentről Gregor.-De hát a szerencse forgandó! Végül a mágus a köpenyénél fogva fennakadt egy szobron. -Azt hiszem vége a karrierednek..-jegyezte meg Clover, majd Alex kiszedte Kendinsky zsebéből a láthatatlanság szérumot, és kihajította a toronyból. Aztán megjelentek a WOOHP helikopterek és a lányok végre hazamehettek Beverly Hillsbe.. Bevrly Hills villa, 12:32 perc A lányok épp az előszobát takarították, amikor Clover egy vadonatúj ruhában lépett be a nappaliba. Sam és Alex egyből odarohantak hozzá. -Húha, Clover ez a turkáló kész aranybánya! Ez a ruha gyönyörű! elmegyünk ma délután?-kiáltott Alex. -Oh azon már túl vagyok.. mostantól semmilyen cuccon nem osztozom. főleg miután egy hatalmas citromfoltot találtam a ruha gallérján...-felelt Clover. -ööö..Azt én csináltam...-mondta zavarban Alex-Andrew elhívott fagyizni és gondoltam... -Na..mindegy..-szólalt meg kissé neheztelve a szőkehajú lány.-Legalább Mandy nem köszüröli a nyelvét rajtam. -Na és mivan Pierrel?-kérdezősködött Sam. -Ah, ne is beszéljünk róla..Mióta véletlenül megláttam, hogy a szempilláját festegeti, egy csöppet kiábrándultam belőle.. -Hú...végre ezen is túl vagyunk..-zárta le az ügyet Sam, majd éppen távozni akart amikor egy levél esett be az ajtórésen. Alex felvette majd hangosan kezdte felolvasni: -Gabby és John Simpsonnak. Mango Company nahát ez a levél Saméknek jött.. Sam azzal elvette a levelet és kibontotta, majd tovább olvasta. -,,Fizetési felszólítás..Tisztelt Vásárló! Mivel az ön csekkén nem találtunk fedezetet, ezért amennyiben nem sziveskedik üzletünkben 5.hó 06-án végrehajtott tartozását záros határidőn belül visszafizetni sajnos kénytelenek leszünk jogi útra terelni az ügyet. Ezért kérjük Önt hogy 05.09-ig mindenképpen utalja át számlánkra a lent nevezett összeget." -Ez nekünk jött volna?-kérdezte Sam, miközben Clover próbált kislisszolni az ajtón. -Clover? Hova mész?-kérdezte Alex. Clover csak mosolygott..-Hát izéé.. Erre Sam az egyik fiókhoz ment.-Ezt nem értem..mi nem állítottunk ki semmilyen csekket..-majd kihúzta a fiókot... -Hova tűnt anyámék csekkfüzete?? -Micsoda?!-kiáltott fel Alex.-Eltűnt?! Maj Alex elolvasta a levélben szereplő összeget..500 dollár?! Majd mindketten a távozni próbáló Cloverre néztek... -Egy pillanat Clover! Miből vetted a szép új ruhádat?!-érdeklődött gyanakodva Alex. -Hááát...-motyogta zavartan vigyorogva a szőkehajú lány, majd kirohant az ajtón. -CLOVER!!!!!!!!!!!!!-kiáltották egyszerre a lányok, azzal kitörtek az ajtón. Clover gyors iramban menekült a belváros felé. -Ott van!-kiáltott Alex. -Alex, azt hiszem ideje elégtételt vennünk...-szólalt meg vigyorogva Sam. -Benne vagyok..-felelt ördögien mosolyogva a lány, majd egy agresszív mozdulattal egy seprűt kapott fel..azzal üldözőbe vették Clovert...:D -Állj meg! -Nincs hová futnod! -ÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!
|